A keresőmarketing céljáról és mibenlétéről

A keresőmarketing, bár hangzása alapján talán nem gondolnánk, egy rendkívül összetett terület és szakma. Egy olyan folytonosan megújuló, komplex hivatás, amelyet csak a legtapasztaltabb, képzettebb és elhivatottabb szakemberek képesek megfelelően magas szinten űzni.

Mint azt neve sugallja, elsősorban azzal foglalkozik a szakma, hogy az internetes keresőmotorokban – elsősorban a Google-nél – adott weboldalak a lehető legjobb helyezést érjék el a találati listákon. Mi lehet ebben a bonyolult?

Miből áll a keresőmarketinges munkája?

A SEO, azaz a keresőoptimalizálás csak egy kis része annak, amivel a keresőmarketing során foglalkozni kell. Még ma is fontos persze, a Google azonban ma már több száz elemből állítja össze azt a végleges pontszámot, mely alapján egy adott oldal helyezését kiszámítja. Ezek között szerepelnek a domain attribútumai, mint például kora, vagy hogy mióta van rajta tartalom és milyen közönsége van. A tartalom – hogy mennyire konzekvens, releváns, milyen gyakran frissül. Szerepet játszik természetesen a linképítés is – és nem csak az, hogy egy adott oldalra hány link mutat, de az is, hogy ezek megbízható oldalakon, releváns környezetben vannak-e elhelyezve. A tényezők sora gyakorlatilag végtelen.

Hirdetéstől konverzióig

Természetesen a keresőmarketingnek az online hirdetési kampányok is részei. Az olyan kulcsszavas kampányok, amelyeket az AdWords rendszerén keresztül bonyolíthatunk le éppúgy, mint a közösségi médiában megjelenő hirdetések. A hirdetések kulcsszavazása, a megfelelő célközönség kijelölése, kutatása és célzása mind olyan feladatok, amelyek egy keresőmarketing szakember tevékenységi körébe tartoznak.

A keresőmarketing célja, hogy egy weboldalt láthatóvá tegyen, és ezáltal minél több látogatót irányítson az oldalra, akik a szolgáltatások igénybevételével, termékek megrendelésével vagy más módon konvertálhatnak. Nem egyszerű mesterség ez, amelyhez évek tapasztalata és tanulása szükséges – éppen ezért bízzák az ilyen komplex feladatokat a legtöbben az erre szakosodott ügynökségekre.  
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.