2013 a tartalommarketing éve lesz

Az új év kezdete mindig a jóslatok és persze a fogadkozások ideje, de azért tény, hogy levonhatunk hasznos és legfőképpen helyes következtetéseket azokból a folyamatokból, melyek az előző évben, tehát 2012-ben elindultak.

Ezek alapján szinte biztosra vehető, hogy a tavaly egyre fontosabbá vált minőségi tartalomszolgáltatás lesz az online marketing egyik húzóága 2013-ban is. Ez a tendencia egyértelműen a Google hatásának tűnik, mivel a kereső igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az oldalakat a minőségük és relevanciájuk szerint rangsorolja a kulcsszavakra.

A minőség alatt pedig túlnyomó részben azt értjük, hogy milyen hasznosnak tűnik az oldal a látogatók szemében. A látogatók pedig értelemszerűen a tartalomra figyelnek: a jó cikkeket hosszan olvassák, a videókat, képeket megnézik, a szolgáltatásokat használják – mindezeket pedig szeretik meg is osztani másokkal. A tartalomgyártásra a közösségi média is nagy hatással van: minden korábbinál könnyű hihetetlen mennyiségű és bizony jó minőségű anyagokhoz jutni.

Egy humoroldal még napi harminc bejegyzéssel sem tud az élvonalba kerülni, a komolyabb tartalmak esetében pedig még nehezebb megfelelő mennyiséget, de ami sokkal fontosabb: minőséget készíteni.

Egy B2B (tehát cégek, illetve intézmények közötti kapcsolat) környezetben készült év végi felmérés szerint a vállalkozások 64%-a számára a tartalom legyártása a legnagyobb kihívás, 52%-uk számára pedig a megfelelő hatás elérése (például iratkozzanak fel a csatornájára vagy csak beszéljenek róla a social mediában). 45%-nak a változatos anyaggyártás problémás.

A legkevesebb gondot az jelenti, hogy megfelelően felkészült marketinges segítséget kérjenek: csak 14% nem talál olyat, aki jó anyagokat tud neki készíteni.

Magyarországon is robbanásszerű növekedést ért el az iparág, nem véletlen, hogy meglévő Ügyfeleink is egyre több ilyen jellegű megbízást adnak ügynökségünknek.

A minőségi tartalom készítés elengedhetetlen egy weboldal működésében! A tartalommarketinget a vállalatok 87%-a a közösségi médiában alkalmazza, 83%-uk saját oldalán, 77%-uk pedig blogban. 78% hírlevelekhez készít vagy inkább készíttet megfelelő anyagokat. A válaszadók 54%-a 2013-ban megnöveli a tartalommarketingre szánt büdzsét, s csak 2% mondta azt, hogy csökkenti ilyen kiadásait.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.