A nemzetközi marketing előnyei és hátrányai

Abban az esetben, ha cége már globálisan szeretné értékesíteni szolgáltatásait, fontos tisztában lennie a nemzetközi marketing előnyeivel és hátrányaival.

A nemzetközi marketing előnyei

  • Az internet marketing segítségével rengeteg felhasználót lehet elérni aránylag kevés pénzből, így igen könnyen lehet egy vállalatnak népszerűsítenie a szolgáltatásait.
  • A nemzetközi marketing stratégiák segítségével pedig ügyesen lehet kivitelezni akár egy új vállalat brandépítési folyamatait, hogy az emberek a Föld bármely részén megismerjék a cég nevét.
  • Az adott országok piaci igényeinek felmérése után könnyedén lehet egyénre szabni a szolgáltatásokat, így egyszerűbben lehet olyan ajánlatokat készíteni a vásárlók számára, mely nemcsak nekik, de a vállalatnak is kedvez.
  • A vásárlási szokások folyamatos monitoringja segítségével pedig a nemzetközi marketing lehetővé teszi azt, hogy az egyes országokban értékesített árucikkek megfeleljenek a közönség által elvárt igényeknek. Így egy jól felépített stratégia révén akár a helyi konkurenciát is ki tudja szorítani a cég.


A nemzetközi marketing hátrányai

  • Amennyiben amatőrök készítik el a vállalat értékesítési stratégiáját, s nem mérik fel rendesen az adott országok piaci igényeit, könnyen megeshet, hogy rengeteg pénzt bukik el a cég, hiszen ha az ott élő embereknek nincs szüksége az adott termékekre, fölösleges kialakítani rá az infrastruktúrát. (Szállítás, szolgáltatások nyelvesítése, átformálása, egyénre szabása.)
  • Az egyes országok eltérő vásárlási szokásai, az emberek cégekbe vetett hite, illetve a helyi, már bevált szolgáltatásoktól való átváltás nem mindig gördülékeny, így ez is egy olyan rizikófaktor, melyet érdemes az értékesítési folyamat előtt alaposan megvizsgálni.
  • Gyakran a helyi adók, vagy különféle törvények is akadályozhatják az eladások sikerességét, így ezekre is érdemes odafigyelni, hiszen ha például többe kerül a szállítás, mint maga a termék, akkor nem biztos, hogy megéri kiszervezni a termékeket.
  • A kulturális különbségek, illetve az egyes országokban élő emberek igényei is eltérőek, így az is megeshet, hogy a cég szolgáltatásaira egyszerűen nincs szüksége az ott élő embereknek.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.