A perszonalizáció az online marketing ügynökségek egyik legerősebb fegyvere

Amikor rájöttek a webáruházak arra, hogy hírlevelet is lehet kiküldeni a regisztrált felhasználóknak, az elején mindig egy olyan koncepcióval próbálkoztak, ami a lehető legtöbb embernek tetszik majd. Ezzel viszont az a baj, hogy például egy élelmiszer webáruház esetében aki csak paleo termékeket vásárolt, nem biztos, hogy örülni fog a cukros és lisztes készítményeknek, amik épp akciósak a hírlevélben.

Ez pont az ellenkezőjét váltja ki az emberekből, emiatt inkább leiratkoznak a hírlevélről, mondván úgysem lesz benne olyan, ami őket is érdekli. Nézzük meg, milyen változást hozott az informatikai innováció a céges hírlevelek terén, melyet az online marketing ügynökségek mára már profi szinten használnak nap mint nap.

Nem, ez továbbra sem varázslat, csak programozás

Nem ritka az, amikor egy felhasználó rendel egy piros táskát az interneten, majd a hírlevélben piros pénztárcákat, sálakat, kesztyűket és természetesen piros táskákat fog látni, akciósan persze. Erre gyakran mondják azt a meglepett felhasználók, hogy ez a cég aztán ismeri őket, mert a hírlevélben szinte csak olyan termék szerepel, amit hajlandóak is megrendelni.

Természetesen a vállalatnak általában fogalma sincs arról, hogy a több ezer vevő közül adott felhasználók milyen típusú termékeket vásároltak, mert a vállalat automatizálva, gyakran tömbösítve és különféle kategóriák szerint kezeli ezeket a típusú megkereséseket.

Egy okosan megírt algoritmussal igen pontosan lehet kialakítani a személyre szabott hírlevelek tartalmát, mert kiküldés előtt a rendszerben lehetőség van automatikusan perszonalizálni az egyes kiemelt termékeket.

Így lehet az, hogy aki cukormentes müzliszeletet rendelt, annak nem lesz a hírlevelében cukros nassolnivaló, hanem számos, a cukormentes müzliszelethez hasonló egyéb rágcsa.

Azért az automatizált, perszonalizált hírleveleket is el lehet rontani

A Vírus Média Online Marketing Ügynökség mindig felhívja az ügyfelei figyelmét arra, hogy ne bombázzák szét a hírlevelekkel a felhasználók fiókját. Az egyik ok, amiért nem szabad túl gyakran küldeni hírlevelet, az az, hogy ne keltsen zavaró érzetet a folyamatos marketinges megkeresés, a másik ok pedig az, hogy a felhasználónak is véges a pénztárcája - kivétel, ha luxus termékekről beszélünk.

Nem érdemes emiatt például egy szandál vásárlás után újabb szandálokkal kapcsolatos hírlevelet kiküldeni, mert ha pont az a termék akciós, amit az ügyfél már megrendelt, akkor kicsit akár mérges is lehet a felhasználó, mert amikor ő vásárolt, még eredeti áron lehetett csak elérni a terméket.

Vannak tehát buktatók is a személyre szabott, automatizált hírlevelek esetében is, viszont egy kis odafigyeléssel és megfelelő részletességgel kidolgozott algoritmusok segítségével még a legritkább problémák is elkerülhetőek.

Profi programozói gárdát mindenkinek

Ahhoz, hogy egy perszonalizált hírlevél valóban az online marketing ügynökségek egyik legerősebb fegyvere legyen, egy profi programozói csapat kell, hiszen a cég belső rendszerét össze kell kötni egy olyan termékajánló programmal, amelyet a vállalat egyedi igényei szerint lehet továbbfejleszteni.

Ezért van az, hogy egy profi online marketing ügynökség mindig szorosan együttműködik a programozókkal és szofverfejlesztőkkel, mert a sikeres kampányok kialakítása érdekében ez csak erős kooperáció révén hozhat gyümölcsöző eredményt.

Kérje a Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség segítségét, hogy vállalata személyre szabott, diszkréten kidolgozott promóciókkal tudja megkeresni az ügyfeleit.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.