Google AdWords fiók összekapcsolása Google Analytics-el

Korábban a Google AdWords összekapcsolása a Google Analytics fiókunkkal gyerek játék volt, és mindenféle nehézség nélkül meg tudtuk oldani. Az új analytics felület bevezetésével többek között ennek az összekapcsolásnak a kivitelezése is megváltozott, melyet az alábbiakban foglaltunk össze röviden.

Elsőnek is jelentkezzünk be a Google Analytics fiókunkba, majd váltsunk át az új nézetre, - ha még ezt nem tettük volna meg - és állítsuk be alapértelmezett felületnek. 

Ezt követően jelentkezzünk be a Google AdWords fiókunkba, kattintsunk a jelentés és eszközök fülre, ezen belül is a Google Analytics pontra.

A rendszer átugrik a Google Analytics felületre, ahol az összekapcsolást végre tudjuk hajtani. A megjelenő képernyőn kattintsunk a jobb felső sarokban lévő fogaskerék ikonra, ekkor megjelennek a fiók beállítási lehetőségek.

Ezután lépjünk a minden fiók lehetőségre az oldal bal felső sarkában, és válasszuk ki azt a fiókot, amelyiket össze szeretnénk kapcsolni a Google AdWords fiókkal.

Ezt követően a megjelenő fülecskék közül válasszuk az adatforrások fület, majd ezen belül is az AdWords fület. 

Ha eddig eljutottunk, akkor már nem lesz más dolgunk, mint rákattintani a fiók összekapcsolása gombra, és készem is vagyunk.

Az elkövetkező napokban azért ellenőrizzük le, hogy átkerülnek e az adatok az AdWords-ből, így megbizonyosodhatunk arról, hogy megfelelően jártunk el az összekapcsolásnál.