Hogyan működik majd az EU-ban a „felejtés joga”?

 Az elmúlt hetekben nem kevés felbolydulást szült az Európai Bíróság egy ítélete, amely akár korszakalkotó is lehet jelentőségében. Ez alapján ugyanis elméletileg bárkinek lehetősége van arra, hogy töröltesse a Google rendszeréből az olyan tartalmakat, amelyek személyében sértik.
 
Ez természetesen, ha ismertebb intézményekről, közszereplőkről és más széles körben ismert alanyokról van szó, még a tartalommarketingben is problémát jelenthet, hiszen a törölt linkek a PageRanket is befolyásolhatják. Tegyük fel például, hogy egy biztonsági cég egy bűnesetekkel foglalkozó blogja kiemelten kezel egy adott esetet, amelynek valamely szereplője azután a hivatkozások törlését kéri a keresővállalattól – ebben az esetben sok tízezer karakter keresőoptimalizált, jól hivatkozott tartalom mehet a levesbe.
 
Persze azért nem eszik olyan forrón a kását, vannak bizonyos korlátozások. Bárki kérheti ugyan a találatok eltávolítását a Google-től és más keresőktől, ez azonban még önmagában nem garantálja azt, hogy ez meg is fog történni.
 
Az sem bizonyos egyelőre, hogy pontosan mit kell a keresőknek eltávolítaniuk – csak a kérelmező nevére adott találatokat, esetleg specifikusan egyes hivatkozásokat, vagy a komplexebb keresésekre adott eredményeket is. Valószínű, hogy a „feledés” a névre korlátozódik majd, és más, azt nem tartalmazó keresésekre ugyanúgy indexeli majd a tartalmakat a kereső, tehát jó esetben azok előállítása nem veszíti el utólag minden értelemét.
 
Mindemellett a döntés szinte teljes egészében a keresők kezében van – persze van lehetőség a fellebbezésre, de minden bizonnyal a kicsit is bonyolultabb esetekben külső szervezeteket bíznak majd meg az ügyek kivizsgálásával. És mivel az EU szerint nem csak a feledéshez van jogunk, de a közvéleménynek is joga van az információhoz, várható, hogy bőven okoz még zavart az értelmezés, és nem kell arra számítani, hogy a tartalmak tömegesen tűnnének el a Google találati listáiról. A tartalommarketing szempontjából tehát csak annyi a lényeg, hogy ha olyan témával foglalkozó tartalmakat gyártunk, amelyek esetében felmerülhetnek ilyen kérelmek, nem árt ezeket szemmel tartani.
 
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.