Jönnek a hashtagek a Facebookra is

A Twitter terjesztette el a kettős kereszt használatát a social media beszélgetésekben. Ha – angolszász nevén – hashmarkkal jelölünk meg egy üzenetet, akkor azt összekapcsoljuk a többi hasonló témával. Például az idén március tizenötödikei eseményekről többen úgy számoltak be, hogy az üzenetük végére tették a „#hohelyzet” hashtaget.

Az ezzel megjelölt üzenetek külön oldalon is elérhetők, így a beszélgetés könnyedén követhető, az információk egy helyre kerülnek. LINK 

Ez az apróság elképesztően fontos a mikroblog szolgáltatás sikerességében, enélkül ugyanis a párbeszédek könnyebben megszakadnak, így jóval kevesebb twit születne, kevésbé lenne élő az oldal. A Facebook által fölvásárolt Instagam képmegosztó közösségi oldalon is működik, ami nagyon megkönnyíti a hasonló témák áttekintését és a vélemények kifejtését.

Valójában érthetetlen, hogy eddig a Facebook miért nem alkalmazta, de a hírek szerint hamarosan megjelenik ez a lehetőség is. Magánszemélyként ez azért lehet érdekes, mert posztjainkat már meglévő témákhoz tudjuk majd csatolni, a minket érdeklő témákban született hozzászólásokat és megosztásokat pedig könnyű lesz követnünk.

Vállalkozásként viszont feltehetően számtalan jó lehetőséget nyit majd meg a dolog, például plusz elérést jelenthet, ha népszerű témákhoz csatlakozunk majd. A szavazás bevezetése az első időkben kitűnő marketinglehetőség volt, hiszen nagyon sokan szavaztak: az újdonság ereje mellett erre az algoritmus is rásegített, hiszen az új saját szolgáltatást a Facebook előszeretettel tette ki minél több követőnk falára.

Mára viszont az átlagos megjelenésszám elmaradhat egy szavazás esetében, ha a képes posztokkal hasonlítjuk össze. Ennek analógiájára érdemes már az első napokban kipróbálni a hashtages megosztásokat, hiszen lehet, hogy komoly tömegek elérését teszi majd lehetővé.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.