Linképítés tervezhető költségek mellett

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, így 2019-ben is fontos elmondanunk, hogy továbbra sem a linkek száma, hanem a minősége, értéke és megbecsülése számít. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A linképítés olyan, mint néhány fotó a vörös szőnyegen

A vörös szőnyeges eseményeket a többség csak a tévéből, internetről, magazinokból és újságokból látja, s joggal hiheti azt, hogy protekcióra van szükség ahhoz, hogy élőben is részt vegyen egy ilyen estén.

Természetesen eseménytől függ, így vannak olyanok, amelyekre csak meghívóval lehet bejutni - ehhez kell a protekció -, s vannak olyan típusú rendezvények, ahova elég egy jelképes összeget befizetni, s mi is pózolhatunk a kameráknak.

Természetesen az utóbbi is csak akkor érvényesülhet, ha van már valami, amit fel tudunk mutatni: egy tudományos folyóirat, blog, magazin, vagy YouTube csatorna, amin keresztül a szervező megismerheti az eseményen részt venni kívánt újoncot.

A linképítés is hasonló, hiszen csak úgy lehet bejutni a legjobb helyekre az interneten - például szakmai blogokba, újságokba, magazinokba, tudományos folyóiratokba, stb. -, ha van olyan ismerős, aki szívesen publikálja majd a saját tartalmai között azt a szöveget, amibe a linket építjük bele.

Tehát egy átlagos cég, amely minimális erőforrást biztosít arra, hogy megismerje a világ a márka nevét vagy a termékeket, szolgáltatásokat; ismerős híján igen nehezen fog tudni szerepelni olyan nívós internetes tartalmakban, amiket az a célközönség olvas, amely potenciális vásárlói kör lehet a későbbiekben.

Ilyenkor jön jól egy profi SEO-SEM cég, mint a Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség, hiszen az elmúlt évek alatt nemcsak itthon, de a nemzetközi piacon is számos ügyfelünknek segítettük már ellátni a céges marketing feladatokat.

A linképítésnek is ára van, így a vállalkozás méretétől függően 60.000 - 200.000 Ft közötti összeget kell elképzelni, hiszen nyilván egy kisvállalkozásnak elég lesz egy 60.000 Ft-os csomag, viszont egy multinak már mindenképpen kell majd a legnagyobb linképítési csomag, amely sokkal több szakmai szöveget és megjelenítést tartalmaz.

A linképítés tehát nemcsak azt jelenti, hogy felvesszük a telefont egy ismeretlen bloggerrel, hogy tegye ki ezt és ezt a cikket nekünk, hanem azt, hogy mi már rengeteg nívós internetes oldallal vagyunk kapcsolatban, amik szinte várják már a jobbnál-jobb tartalmakat. Ez ezért lehet, mert mi nem reklámozunk, hanem értékes tartalmakat biztosítunk, amikbe beletesszük a linkeket, hogy az érdeklődők még több információhoz tudjanak hozzájutni az adott termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban.

Természetesen hívhatjuk ezt egyfajta reklámnak, de nem az átlagos vagy megszokott értelemben vett tipikus hirdetésekre kell gondolni. Az olvasókat sosem szabad butának nézni, hiszen azért járnak egy-egy oldalra, hogy információt szerezzenek. Emiatt mi csak olyan tartalmakat teszünk ki, amelyeket szakemberek ellenőriznek le. Így a kitett szövegek ugyanolyan értékesek, mint az oldalon eddig közölt szöveg, csak az általunk kitett cikkekben van termékmegjelenítés is.

Hozzon ma egy jó döntést és kérje egyedi ajánlatunkat weboldala linképítésére!
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.