Marketing stratégia kiépítése a 2017-es trendek alapján

A marketing trendek évről évre változnak, amelyekkel lépést kell tartani a versenyképes működés érdekében. Egy jól kiépített marketing stratégia az erős és versenyképes cégek alapja, ezért tekintsük át, hogy mire is kell ügyelni az idei évben.

Elsőként megemlítendő a vásárlók változó szükséglete, ami kvázi iránymutatásként szolgál az új trendhez. A piac és a vásárlók viselkedésének változásai eltérő időben folynak, ezért az új marketing kampány kialakításakor eltérő idősávokat kell figyelembe vennünk. A fogyasztók eszközhasználatát tekintve az okostelefonok adoptációja, valamint a mobilüzenetek növekedése látható. A keresések fele mobiltelefonokon történik, a Facebook profillal rendelkezők több, mint 90%-a mobilapplikációkat használ, a közösségi portálon megjelenő hirdetések bevételének 80%-a pedig a mobilokon történő megjelenésből származik.

Az utóbbi időszakban azonban azt tapasztalhatjuk, hogy a felhasználók elkerülik a közösségimédia-csatornák mindenki számára elérhető oldalait, ha privát beszélgetést szeretnének folytatni. Ebből fakadóan kihívást jelent majd a fogyasztók elérése, azonban várható egy olyan alternatív lehetőség, amivel elérhetővé válik a célközönség üzeneteken keresztül is. Másodsorban ügyelni kell a marketingtechnológia új trendjeire is. Jelenleg a legnépszerűbb a mesterséges intelligencia, valamint a prediktív elemzések alkalmazása. Erősíti a trendet a keresőmarketing használata az eszközökön belül, a weben keresztül megszemélyesítő eszközök és a Cloud szolgáltatások alkalmazása is.

A marketing stratégia kialakításakor harmadsorban ügyelni kell a marketingtechnika trendjeire is. A főbb technikák elérhetőek, amelyek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy kommunikálhassunk a célközönséggel. A legtöbb vállalat a marketing kampány terén elégedett azzal, hogy az oldaluk reszponzív, azonban a 2017-es trendeknek követve, új megoldásokat is alkalmazniuk kell a versenyképesség fenntartása érdekében. Az idei évben hasznos kommunikációs fejlesztéseket alkalmazhatnak a cégek, mint például a hirdetésblokkolók, programokat kínáló TV-hirdetések, valamint a megszemélyesítés.

Ezekre a pontokra ügyelve kiváló stratégia építhető ki, amely biztosítja a marketing kampányok eredményességét. Ne feledje el, hogy az Adwords is folyamatosan megújuló lehetőségekkel várja!
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.