SEO optimalizálás - akkor is szükséges, ha a hosting cég szerint a webes felület megfelel a jelenlegi technikai elvárásoknak

Rengeteg vállalatvezető esik bele abba a hibába, hogy mindent elhisz az informatikai cégeknek, hiszen elvileg nekik ez a szakmájuk, biztosan értenek hozzá. Sajnos ez a gyakorlatban közelről sem igaz, hiszen ha az informatikai cégek valóban értenének a SEO optimalizáláshoz, nem lenne szükség SEO ügynökségekre.

A legtöbb itthoni informatikai cég egy “bedobozolt” rendszerbe szereti belegyömöszölni ügyfeleit, majd ha nagyon szükséges, lefejleszt néhány egyedi igényt, de a motor a háttérben, illetve a kódok majdnem teljesen ugyanazok lesznek minden ügyfélnél.

A “dobozos” webáruházak és weboldalak azért nem jó opció azoknak a cégeknek, akik magasabb minőségű konkurenciával rendelkeznek, mert kötöttségekbe ütköznek szinte minden egyedi igény megvalósításakor, majd kompromisszumra kényszerülnek, így sosem lesz olyan az eredmény, mint amit elképzeltek.

Mindezek mellett ezek a webes felületek messziről sem felelnek meg a jelenlegi technikai elvárásoknak, melyet a Google állít fel, s mindenki számára elérhetőek ezek a dokumentumok.

Ez azért lehetséges, mert a SEO optimalizálás során szoktak kiderülni olyan hatalmas problémák, mint a https hiánya, a duplikált tartalmak nem megfelelő kezelése (kanonikalizáció), illetve az átirányítási illetve oldal sebességgel kapcsolatos problémák - a kép méretének optimalizálásáról pedig ne is beszéljük..

Mivel az ilyen típusú problémák egy részéhez az egész webáruházat vagy weboldalt üzemeltető belső rendszer frissítése és felújítása szükséges, nagy az esélye annak, hogy a SEO optimalizálás után is megmaradnak ezek a hibák, így nem fog tudni egyről a kettőre jutni az adott vállalat.

Emiatt olyan informatikai céget érdemes választani, amelyiknek egyedileg tervezett belső rendszere vagy API kommunikáción alapuló kód rendszere van, mely bármilyen módon fejleszthető, így az ügyfelek igényeit 100%-osan ki tudja szolgálni.

A SEO optimalizálás emiatt egy rendkívül jó módszer arra, hogy úgymond “levizsgáztassa” az Ön által választott informatikai céget, s ha nem megfelelő a tudásuk, érdemes másikat keresni, hogy esélye legyen felvenni a versenyt a konkurenciával.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.