Új csatornaoldalakkal jelentkezik a YouTube

Évekig probléma volt a világ legnagyobb videomegosztó oldalánál, hogyan lehetne nominalizálni, miképpen lehetne pénzt venni ki belőle. Sokáig a tartalomszolgáltatók sem érezték, hogy van értelme netes videókkal megjelenni, hiszen a magas előállítási költségek miatt nem tűnt életszerűnek ingyenesen elérhetővé tenni az anyagokat a portálon.

Nem sokára megérkezik majd a fizetős YouTube csatorna is, de idő közben a Google kialakította a hirdetésmegjelenítői rendszert a YouTube-on, így már valódi pénz van a videózásban. Nem is véletlenül tart fönn három központjában is stúdiószobát a Google, ahová ingyen mehetnek műsort készíteni a legnépszerűbb YouTube előadók.

A videók mellett megjelenő hirdetésekből részesülhet a feltöltő, így van motiváció minél jobb minőségű anyagok előállítására, ami a látogatóknak is jó. A hirdetőknek persze az a céljuk, hogy minél jobb felületeken minél olcsóbban jelenhessenek meg, ami az AdWords rendszert megalkotó Google esetében természetesen meg is valósítható. Mivel egyre több YouTube sztár születik, a régóta nem frissített csatornaoldalakra ráfért a ráncfelvarrás.

Most a portálon már megjelentek az új oldalak, melyek globális bevezetésére április közepéig kell várni. Aki azonban akarja, már most használhatja őket. Pár szóban összefoglaljuk, mik változnak. Ami látványos, hogy eddig meglehetősen bőkezű módon szabad kezet kaptunk a csatornaoldalunk kialakítása során, például saját háttérképet alkalmazhattunk.

A YouTube célja egységesíteni ezeket az oldalakat, így a későbbiekben mind hasonlóan fognak kinézni, de az egyedi grafikákon még mindig nagy hangsúly van. A leglátványosabb újítás grafikailag a Channel Art elnevezésű banner, amely egy óriási (2120x1193 pixeles) képfájl. Ennek csak a közepe jelenik meg minden platformon, a teljes képet az okostévék használói látják.

Egyre jobban terjednek az otthoni médiaállomások, például a játékkonzolok, melyeken a YouTube videók böngészése egyszerűbb, mint valaha: kikeresünk egy videót mondjuk az okostelefonunkon, az indítás gombra kattintva pedig automatikusan a televíziónk kezdi lejátszani. Nagyon kényelmes eszköz, hosszabb műsoroknál pedig kifejezetten ajánlatos.

A csatornánkról szóló információk legfeljebb ezer karakterben egy külön aloldalra kerülnek, ahol megjeleníthetjük más YouTube csatornáinkat is. A bal oldalon egy sávban a miénkhez hasonló csatornákat kínál majd az oldal. Aki ezt nem szeretné, letilthatja, ilyenkor azonban az ő csatornáját sem fogja ajánlani más oldalakon. Több címke adható majd a videókhoz, valamint mi dönthetjük el, hogy melyek és milyen sorrendben szerepeljenek a lapon.

Készíthetünk rövid bemutatófilmeket (trailereket) is hozzájuk. Így sokkal több marketinglehetőségünk lesz, ami nagyon sokat segít a profi videósoknak. Az egész oldal a közösségi videoélmény felé mozdult el, így bizonyos értelemben még a Google+ videós kiterjesztésének is tekinthető. Kíváncsian várjuk, hogyan kötik majd össze néhány hónap múlva a két platformot.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.