YouTube hirdetés - mert a mozgókép beszélni is tud már

Gyakran kapjuk azt az észrevételt, hogy a sima szöveges vagy képes hirdetéseken elsiklanak egy idő után a felhasználók (főként a fiatalok), szinte immúnisak lesznek már rájuk. Így ha rá is kattintanak, vagy visszakeresik a Google segítségével, még akkor sem biztos, hogy abból valós adatokkal mérhető vásárlás lesz. Ekkor jönnek jól a YouTube hirdetések, hiszen itt lehetőség van megszólítani személyesen a cég ügyfélkörét.

Továbbra sem csak a termék eladásáról kell egy YouTube hirdetésnek szólnia, hanem egy problémáról, melyre a cég szolgáltatása vagy adott terméke jelenti a megoldást. S ha a videó készítése során sikerül partneri kapcsolatot kialakítani egy ismert bloggerrel vagy YouTube-errel, még nagyobb esélye lesz annak, hogy az ügyfélkörből sokan vásárlást kezdeményeznek majd.

Miért lehet ez?

Egyszerű pszichológia áll a háttérben, megfűszerezve egy kis negatív felhasználói élményt nyújtó rossz marketinges technikai múlttal. Ez azt jelenti, hogy az emberek kevésbé naivak már, s a fiatalok mivel az internet segítségével már mindent látnak, igen nehezen dőlnek be a “kamu” YouTube hirdetéseknek. Továbbá az idősebb korosztályból pedig néhány évvel ezelőtt rengeteg embert átvágtak félrevezető reklámokkal, így általánosságban elmondható, hogy a lakosság jó része szkeptikus szemmel nézi a vállalati promóciókat.

Emiatt fontos kikerülni a céges ajánlást, azt érdemes a vállalati imidzs fejlesztésére hagyni. Sokkal célszerűbb a közönség szerint megbízható hírességekkel, úgymint bloggerekkel, valamilyen téma köré csoportosuló YouTuber csapattal vagy személlyel együttműködni a YouTube hirdetésben.

Így nemcsak egy, a célközönség által szavahihető embertől kapnak a felhasználók számunkra értékes információkat, de mivel meg is bíznak az ő véleményében, bátran mernek majd vásárolni is. S ha szponzori kapcsolatot is sikerül kialakítani vele, a YouTube reklámot fel lehet váltani a szponzorált YouTube híresség videóival. Ennek hatására pedig új ügyfélkör alakul ki, mert a sztár rajongói táborából sokan a megbízható személyiség miatt márkahűek maradnak majd.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.