Keresőmarketing a gyakorlatban

Tíz évvel ezelőtt még komoly szakmai viták tárgyát képezte, hogy az online marketinget lehet-e egyáltalán külön szakmának nevezni vagy csupán egy részterülete, legjobb indulattal is kistestvére a hagyományos marketingnek. Ma már a kevésbé tájékozott cégvezető is tisztában van vele, hogy az online marketing külön szakembert kíván, s csak akkor szoktak mindenféle marketingfeladatot egy emberre bízni, ha a vállalkozás nem tud vagy nem akar rendes marketingapparátusra költeni.

A szakemberek valóban drágák, így megjelentek az ügynökségek, melyek maguk alkalmazzák őket, és a tudásukat gyakorlatilag bérbe adják a megrendelőnek. Idő közben azonban a hagyományos marketingből (melyet még nem nevezhettünk offline marketingnek, mivel akkor még nem létezett olyan sem, hogy online) kinőtt online marketing is részterületekre vált bonthatóvá. Ez leginkább az elmúlt négy-öt évben lett megfigyelhető.

Az első időkben a közösségi médiát a céges marketingesre bízták, aki jobb esetben regisztrált egy Facebook-oldalt, posztolt néhányat, majd összegyűjtött a barátai révén néhány tucat követőt, a projekt pedig elhalt. A social media területén tevékenykedő community manager ugyanis szintén külön szakma. A sok részegység közül végül is kiemelkedő fontosságú lett a Google térnyerése és különböző piacokon történő folyamatos erősödése (hiszen már a levelezésünket, céges dokumentumainkat is a nagy G kezeli) megalkotta a keresőmarketinget.

Egész vállalkozások élnek kizárólag a Google-ből: webáruházak vagy a megrendeléseiket az internetről kereső cégek között vannak olyanok, melyek kizárólag a Google-ből érkező vásárlókból élnek. A komplett marketingstratégia természetesen nem állhat csak keresőmarketingből, de tény, hogy önmagában már ez is képes eltartani egy céget. Mi nem javasoljuk senkinek, hogy egy lábon álljon: használjon minden számára hasznos marketingcsatornát. De nem mehetünk el amellett szótlanul, hogy a keresőmarketing a kkv-k számára egy kiaknázatlan terület, amely valódi bevételeket generálhat.

Ez is egy szakma, sőt ennek is vannak részterületei: a keresőoptimalizálással érjük el, hogy az oldal a megfelelő kulcsszavakra (és nem feltétlenül csak a fő szavaira, hanem releváns long tail találatokra is!) jó pozícióba kerüljenek, majd pedig azt megőrizzék – ez utóbbi hiányzik sok projekt alapú SEO csomagból. Mert nem elég jó helyre kerülni a Google-ben, de ott is kell maradni, hogy a befektetett pénz és energia megtérüljön.

A másik terület pedig a keresőhirdetések kezelése

Mindkettő olyan téma, melyet szívesen kipróbálnak a cégvezetők maguk vagy éppen kiadják egyik – nem szakember – kollégájuknak. Ha éppen tartalom kell az oldalra, akkor megírja azt olcsóbban egy ismerős, ha pedig hirdetni akarnak a display hálózaton, hát a hirdetéseket az ügyvezető is összeállíthatja.

A hatékonyság viszont nagyon különböző. Egyrészt megrendelőink jelentős része azt mondja, nincsen rá ideje, hogy beletanuljon egy új szakmába, hiszen ő a vállalkozásával akar foglalkozni, az termeli számára a hasznot. Akik pedig kipróbálták, sokszor nagyon sok időt töltöttek el azzal, amit egy szakember néhány óra alatt beállít, a hirdetési hálózaton pedig szinte elégették a pénzüket, mert nem hatékony beállításokat alkalmaztak.

A keresőmarketing ügynökség feladata az, hogy jóval több megtakarítást érjen el a partnere, illetve a bevételei is mérhetően növekedjenek. Az ügynökségi munka szolgáltatási díja ugyanis nem kiadás, hanem befektetés kell, hogy legyen: több hasznot kell termelnie, mint amennyibe kerül.

Amikor ezt sikerül elérni, mindenki szívesen veszi igénybe a szolgáltatást, hiszen látja, hogy azzal hónapról hónapra profitot termel. Ehhez viszont már szakemberek kellenek.