Keresőmarketing és mesterséges intelligencia

Kevés olyan marketinges van, aki érti a pontos programozási oldalát a mesterséges intelligenciának, hiszen ezt főképp csak a felhasználói felületeken alkalmazzák a mindennapjaikban. Mit jelent ez?

Azt, hogy a többség megnyitja például a Google Analytics-et és végig lapozgatja az oly szépen kigenerált 2 és 3D-s gráfokat, majd megállapítja ezek alapján, hogy például mennyire volt sikeres az e havi kampány a mobil és a számítógép felhasználók között.

Viszont amit sokan elfelejtenek a keresőmarketing során a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, hogy ez nemcsak oda, de vissza is elsülhet. Tehát ha vannak olyan cégek, akik abból élnek, hogy emberek internetezési szokásait figyelik különféle programok segítségével, akkor arra is képesek, hogy olyan programokat hozzanak létre, melyek tökéletesen tudják szimulálni az emberi tevékenységet az interneten.

Mi szerencsére tisztában vagyunk ezzel, hiszen szakértőink közt nem egy jó programozó van, aki tökéletesen tudja, hogy nagyon nem mindegy, hogy milyen adatot milyen szempontok alapján vizsgálunk meg, mert egy kattintást tud csinálni egy program is, ahogy az oldalakon való nézelődést is meg tudja tenni egy robot.

Tehát annak ellenére, hogy a keresőmarketing pont, hogy egyre kényelmesebbé válik a mesterséges intelligenciának köszönhetően, annál nehezebb lesz egy idő után megmondani azt, hogy a beérkező adatok közül melyik érkezik emberi oldalról, s melyik egy programtól.

Így az okos keresőmarketinges kihasználja ezt a lehetőséget is. Hogyan? Úgy, hogy bizonyos emberi munakfolyamatokat, mint például az online csetelést, az ügyfélszolgálatot, vagy épp a csomagolási folyamatot oldja meg programok és robotok segítségével, s ezeket az adatokat is feldolgozza, hogy még több vásárlói szokással kapcsolatos információt tudjon kinyerni.

Így egy online vállalatnak a jövőben minimális emberi erőforrásra lesz szüksége ahhoz, hogy jól szerepeljen az interneten, hiszen a mesterséges intelligenciát rengeteg féle módon lehet felhasználni annak érdekében, hogy a vállalat költségeit drasztikusan le lehessen csökkenteni.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.