Népszerűtlen a mobilhirdetés a mobilozók körében

A reklámozók nem felejthetik el, hogy marketingkommunikációjukban a felhasználó, tehát a reklám befogadója a központi szereplő: érdemes azokon a felületeken megszólítani, amelyeken a legkevésbé veszi tolakodásnak a hirdetést.

Sajnos azonban gyakran kevés információval rendelkezünk arról, hogy célközönségünk hol a legfogékonyabb a hirdetésekre, illetve hol veszi tolakodásnak azokat. Egy egészen friss, most novemberi kutatás azonban választ ad arra, hogy az okostelefonokat és táblagépeket használók mely csatornán fogadják legszívesebben a reklámokat.

A tizennyolc ország kütyühasználói között végzett felmérésben huszonegyféle reklámozási felületet kellett minősíteniük a válaszadóknak. Az eredmények szerint a tableteket és smartphone-okat használók nem igazán örülnek annak, ha éppen ezeken a felületeken reklámokat kapnak.

A válaszadók 51%-a a tv-ben, illetve rádióban megjelenő reklámokat kedveli, de a magazinokban szereplő hirdetésekre is minden második válaszadó azt mondta, hogy rendben vannak. Az óriásplakátok, újsághirdetések és a feliratkozóknak küldött e-mailek is népszerűek. 42%-os tetszésindexszel nyolcadik lett a közösségi média hírfolyamában megjelenő hirdetés, 39%-al pedig tizedikek a keresőhirdetések.

Kifejezetten rosszul végeztek a mobilhirdetések: a célközönség számára ezek a harmadik legzavaróbbak: a 19. helyen végeztek szerény 23%-os elfogadottsággal. Ennél jobban csak az online zenecsatornákon megjelenő hirdetéseket és a nem opt-in típusú (tehát spamgyanús) e-maileket utálják jobban a lehetséges vásárlók.
  • Keresőoptimalizálás és linképítés 2021-ben
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2021.01.18.

    Keresőoptimalizálás és linképítés 2021-ben

    A keresőoptimalizálás és azon belül a linképítés is sokat fog változni a 2021-es évben, hiszen számos új trend igyekszik betörni a SEO-SEM piacra, amelyekre mindenképpen érdemes lesz odafigyelnünk ebben az évben. A keresőoptimalizálás az egyik legjobb módszer arra, hogy növelni tudjuk a webhelyünk forgalmának a mennyiségét és a minőségét is.