Online marketing eszközök gasztrobloggereknek

A 2000-res évek elején szinte másodpercenként nyitottak az emberek rengeteg féle témában blogokat. Az akkor induló gasztrobloggerek még az elején csak egyedül próbáltak szerencsét az interneten, viszont mára bevett szokás az, ha egy blognak több szerkesztője, adminja, vagy társírója van.

Egyedül bizony manapság már szinte lehetetlen felvenni a versenyt a jól menő gasztrobloggerekkel szemben, hiszen a legtöbbjük mögött már komoly fotós és dizájner csapat illetve egy sereg asszisztens áll, hogy az összes feltöltött ételkép és -videó ínycsiklandozó legyen az olvasók és nézők számára.

Nézzük meg, milyen eszközök segítségével lehet segíteni az egyedül próbálkozó gasztrobloggerek internetes népszerűségét, mely által több felhasználóhoz tudnak eljutni a blogger ötletei és szolgáltatásai.

Gasztroblog tüzetes felülvizsgálata

Mivel mindenki tud már mindenféle informatikai alapismeret nélkül blogot indítani, az egyben azt is jelenti, hogy rengeteg silány, ingyenesen elérhető blogkészítő platform van már az interneten. Ezeket jobb elkerülnie annak, aki professzionálisan szeretné szerepeltetni magát a gasztrobloggerek között, hiszen senkinek sem célszerű egy kocka Ladával versenyeznie Tesla kamionok között.

Ezért a keresőmarketing ügynökségek először mindig a már meglévő webes felületek átvizsgálásával kezdik a munkát, hiszen itt látszik az, hogy mennyire veszi komolyan magát a blogger. Használ elég releváns kulcsszót? Szép képekkel és videókkal illusztrálja a receptjeit? Ad hozzá leírásokat? Lehet értékelni a receptet? Hozzá lehet szólni? Stb.

Ebben a fázisban gyakran van szükség egy kis szerkezeti megújulásra, hiszen ha nem elég egyértelmű a felhasználónak a blog elrendezése vagy átláthatatlan a menürendszer, esetleg dizájnnal kapcsolatos vagy reszponzivitással összefüggésben lévő gondokat kell megoldani, akkor érdemes ezeket még a hirdetések megírása előtt kijavítani, hogy maximális felhasználói élményt tudjon nyújtani az érdeklődőknek a gasztroblog.

Közösségi média oldalak kiaknázása

Csakúgy, mint a kis cégek esetében, a gasztrobloggerek internetes népszerűsítésére is kiválóan alkalmasak a különféle közösségi média oldalak. Érdemes a célközönségnek megfelelően kiválasztani a platformokat, így nem mindegy, hogy a YouTube, az Instagram, a Facebook, a Twitter vagy például a Linkedin platformjain próbáljuk népszerűsíteni az adott gasztrobloggert.

A Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség emiatt nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gasztroblogger köré gyűlt felhasználói tábort tüzetesen átvizsgálja, hiszen ebből tudja meghatározni a vásárlói vagy felhasználói perszónákat, akikre később rá tudja építeni a hirdetési vagy promóciós kampányokat.

A bloghoz köthető analitikai eszközök segítségével (Search Console, Google Analytics, stb.), könnyedén meg lehet határozni, hogy milyen országban, milyen városokban, milyen eszközökről és böngészőkről, milyen korosztály és hány órakor látogatja a gasztroblogot.

Így a közösségi média oldalakra kitett posztok időpontját, valamint a hirdetések stílusát és a hozzájuk tartozó szöveget, képet és videót is könnyebb így megszerkesztenie a SEM cégnek, hogy tökéletesen passzoljon az adott gasztroblogger köré gyűlt felhasználók stílusához és értékrendszeréhez.
 

Linképítés gasztrobloggereknek is

Érdemes kihasználniuk még az egyedül működő gasztroblgoggereknek is a Vírus Média linképítési szolgáltatásait, hiszen az ő segítségükkel nívós itthoni portálokra tudnak felkerülni egy-egy szponzorált tartalom formájában. Ezzel a módszerrel rengeteg olvasót lehet az adott bloghoz csalogatni, akikből sokan csatlakoznak a blogger felhasználói táborához.
  • Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.16.

    Az új GA4: A Google Analytics forradalmi frissítése

    Július 1-től megszűnik a bő tíz éve ismert Universal Analytics. A frissítés nem választható. Vajon több pluszt kapunk a keresőóriástól, vagy egy szükséges nyűg lesz az online marketingesek nyakán a frissítés? Nézzük meg hova jutott a webanalitika közel 20 év alatt!

  • A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2023.02.14.

    A jövő az ajtóban várakozik: az MI és a marketing

    A mesterséges intelligencia története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Alan Turing megalkotta az "intelligencia" fogalmának matematikai definícióját. Ezt követően a számítógépes tudományban dolgozók és kutatók elkezdték kifejleszteni az első mesterséges intelligencia programokat.