Mészáros Ádám – keresőmarketing ügynökség – Vírus Média

A 2018-as év sem telt el tétlenül a Vírus Médiánál. Mészáros Ádám az ügynökség tulajdonosa mutatja be röviden ebben a cikkben, hogy milyen újdonságokkal készültünk a 2019-es évre.

Azok, akik rendszeresen olvassák cikkeinket, vagy nyomon követik tevékenységünket megszokhatták, hogy minden évben valami újdonságot próbálunk meg a meglévő és leendő ügyfeleink számára nyújtani, ezzel is növelve a minőségi szolgáltatások tárházát.

Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy az év vége, illetve a 2019-es év eleje milyen újdonságokat hozott az ügynökség számára:

  • 2018 év végén kiemelet Facebook hirdetési ügynökség lettünk
    • A facebook egy nagyon szerteágazó hirdetési rendszer, melyben a hirdetések elkészítése, illetve hatékony futtatása sokszor akadályokba ütközhet, melyek megoldására olyan jellegű ügyfélszolgálat, mint pl: a Google Ads esetében van nincsen, így a tapasztalatok eddig azt mutatták, hogy olyan kényes témákat, mint a társkereső, vagy egészségügyi témák, stb. nem tudtak hirdetni a vállalkozások. Ennek kiküszöbölésére az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy 2018 év végén megszereztük a kiemelt ügyfélszolgálati csapat támogatását, így innentől még magasabb szakmai háttérrel tudjuk megbízóink facebook hirdetéseit kezelni, mint korábban.
 
  • 2018. decemberében adtuk át a nagyközönség számára a saját fejlesztésű látogatószám növelő szolgáltatásunkat
    • Melynek legnagyobb előnye, hogy ügyfeleink fix áron tudnak releváns látogatókat vásárolni weboldalukra. A szolgáltatásra azért volt nagy szükség, mert a hagyományos kattintás alapon fizetett hirdetéseknél maga a kattintási ár meghatározhatatlan, az folyamatosan változik. A mi szolgáltatásunknál azonban tervezhető költségek mellett növelhetjük ügyfeleink weboldalának látogatószámát. A teszt kampányok sikeresen a publikáció előtt lefutottak, melyeket leginkább webáruházakon végeztünk, így nyugodt szívvel ajánljuk ezt a szolgáltatásunkat azoknak, akik vagy folyamatos, vagy csak alkalomszerűen szeretnék növelni weboldaluk releváns látogatószámát.
 
  • 2018. decemberében újabb akkreditációval bővültünk
    • Mészáros Ádám a Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség alapítója sikeresen teljesítette a SEMRush keresőoptimalizálással kapcsolatos vizsgáit, így egy olyan elismert SEO szoftver szakembere lett, mely nélkülözhetetlen egy keresőmarketing ügynökség napi munkájából. Magát a szoftvert már régóta használjuk különböző SEO elemzésekhez, illetve konkurencia monitorozáshoz, azonban ilyen jellegű tudás felmérésre még nem volt precedens egészen decemberig. Bízunk benne, hogy a sikeres akkreditáció újabb lehetőségeket nyit meg számunkra és új ügyfeleknek is bizonyíthatjuk SEO tudásunkat.
 
  • 2019-ben elindítjuk a kisvállalkozókat támogató marketing programot
    • A program részleteiről már több cikkünkben írtunk, illetve több hírportálon is publikáltuk, melynek lényege, hogy ügynökségünk olyan kisvállalkozókat is szeretne kiszolgálni a 2019-es évtől magasszintű szolgáltatásokkal számukra elérhető áron, melyek eddig csak a nagyobb cégek számára voltak elérhetőek.
 
  • 2019 januárjában elindul a Vírus Média Youtube csatorna
    • A csatorna indítását már régóta tervezzük, de kapacitás hiányában mindig háttérbe szorult. A csatornán keresőmarketinggel illetve keresőoptimalizálással kapcsolatos témákat fogunk boncolgatni olyan formában, hogy azok a vállalkozók, akik most ismerkednek csak az online reklámozással számukra érthető módon kerüljön bemutatásra egy-egy téma.
  • Linképítésre kész tartalom - 3. rész
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2019.05.17.

    Linképítésre kész tartalom - 3. rész

    Előző bejegyzésünkben részleteztük, hogy miért van fontos szerepe a linképítés során használt tartalmakban a felsorolásoknak, a toplistáknak, a szöveg tagoltságának, illetve azt is megvizsgáltuk, hogy miért annyira sikeresek a kutatásokkal igazolt eredményeken alapuló cikkek, valamint a személyes beszámolók és tapasztalatok.

  • Linképítésre kész tartalom - 2. rész
    Vírus Média Keresőmarketing Ügynökség
    2019.05.15.

    Linképítésre kész tartalom - 2. rész

    Cikksorozatunk első részében bemutattuk, hogy miért fontos a linképítés során a megbízhatóság és minőség, a backlinkek pozíciója, szövegezése és környezete, illetve azt is részleteztük, hogy miért annyira sikeresek 2019-ben az infográf tartalmak. Ebben a bejegyzésünkben megnézzük, hogy miért fontos, hogy az adott tartalom szövege szépen megszerkesztett, tördelt formában legyen.